
A Kastélypark fejlesztés, mint tervezett helyi beruházás céljainak településközösségi szintű megvitatása a december 9-én megtartott első lakossági fórummal folytatódott a Magyar Cserkés Szövetség és a Lechner Projekt szervezésében. Szél Bernadett Pest 02 országgyűlési képviselőjelöltje is részt vett a programon, melyhez másnap a közösségi médiában nyilvánosan is hozzászólt.
Nagykovácsi Polgármestere, Kiszelné Mohos Katalin 2021.06.04-én konzultációt hirdetett a Teleki-Tisza Kastélypark tervezett fejlesztése kapcsán, mely folyamat 2021. augusztus 31-én zárult. A konzultáció eredményét Polgármester Asszony 2021.október 7-én tette közzé, melyet kastéllyal foglalkozó oldalunkon dokumentációs jelleggel megosztunk.
2021. augusztus 23-án került sor az un. Nagykovácsi Kastélypark Kerekasztal egyeztetésre, melyen az önkormányzat és a polgármesteri hivatal munkatársai mellett 10 nagykovácsi civil egyesület képviselői vettek részt az előzetesen meghirdetett regisztrációra való jelentkezés elfogadása alapján. Az eseményről egyesületünk összeállított egy részletes emlékeztetőt azzal a céllal, hogy az érdeklődő lakosság objektív tájékoztatását biztosítsuk. Az emlékeztető tartalmát a rendező fél képviselőjével, Szórád Előddel írásban egyeztettük, kiegészítéseiket elfogadtuk, melyet ezúttal így, teljes terjedelmében közzéteszünk.
Írásbeli válasz érkezett Szél Bernadett kérdésére - 2021. 06.09.