Kérjük, hogy adományával támogassa működésünket! - Tovább a támogatáshoz »

Közlekedés - kultúra?

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata 2023 február 23-án fogadta el a 2023-as költségvetési tervét, melyben tervezett kiadásként szerepel Nagykovácsi forgalomtechnikai felülvizsgálata.

2017-ben a FŐMTERV gondozásában készült már egy ilyen dokumentum, amely főként az akkor még csak tervezett Linum beruházás várhatóan megnövekedő kiszolgáló forgalmát és a telepítéshez kapcsolódó közlekedési változásokat vizionálta, és igyekezett ehhez hasznos jövőbeli megállapításokat tenni. Az akkori egyik kiinduló adatot a lakosságszám jelentette, mely 2016-ban (a dokumentum készítésekor rendelkezésre álló adat) 7469 fő volt, 2640 lakáshoz. Ma (2021) ezek a számok 8882 fő, 2899 lakás. 5 év alatt 1413 fő, 259 lakás növekedést mutat a változás. Nagy megközelítéssel ez kb. 1000 gépkocsival jelent többet.

Forrás: Nagykovácsi belterületi úthálózatának forgalomtechnikai felülvizsgálata 2017, FŐMTERV

 

A 2016-os vizsgálat szerint a Nagykovácsi úton mért átlagos napi keresztmetszeti forgalom 9628 Egységjármű/nap volt, a megállapítás szerint 20% kapacitástartalékkal bírt az út ezen adat mellett. Ne találgassunk, várjuk meg az idei mérések adatait, de mindannyian érzékeljük a változást.

Forrás: Nagykovácsi belterületi úthálózatának forgalomtechnikai felülvizsgálata 2017, FŐMTERV

 

Nagykovácsi belterületi úthálózatának forgalomtechnikai felülvizsgálata, 2017  dokumentumban megfogalmazott főbb javaslatok:

  • Kossuth Lajos utca korszerűsítése – kétoldali zárt csapadékvíz elvezető rendszer, útburkolatok és parkolók rendezése, Diófa utcánál gyalogátkelőhely létesítése, Ady E utcai és Amerikai Iskola csomópontok korszerűsítése (körforgalom kialakítása indokolt).
  • Város irányából érkező buszmegállók áthelyezése – Diófa utcánál és Ady E utcánál
  • Hegyi buszjárat indítása
  • Vértes utca gyűjtőút szerepnek megfelelő keresztmetszeti kialakítás, hálózatfejlesztési elem
  • Erdősétány utca, Nagyszénás utca, Száva u-Erdő utcák kiépítése gyűjtőút-hálózati elemként
  • Zsíroshegyi út felső szakaszának kiépítése
  • 40km/h sebességkorlátozás bevezetése az egész településen – a Magyar Közút Zrt. nem emelt ellene kifogást.

Az idén tervezett felülvizsgálat nem csak azért időszerű, mert „elkészült” a Kossuth Lajos utca felújítása, továbbá a közel 20%-os lakosságszám növekedés hatásait a közúti közlekedés mindennapjaiban is tapasztaljuk. Elvárjuk, hogy a készülő dokumentum olyan javaslatokat fogalmazzon meg, amely a kulturált együttélés közlekedési kereteinek felállítását támogatja, támpontokat ad az ezirányú további fejlesztésekhez.

Forrás: Budapest főváros hírlevele / 2023.02.24.

 

A kulturált városi közlekedés témájának különböző megközelítési lehetőségei vannak, úgymint műszaki – forgalomtechnikai, településfejlődési- élhetőségi és megítélésünk szerint van egy erős humán- társadalmi- együttélési oldala is. Több módon is igyekeztünk hozzájárulni a műszaki megoldásokhoz: egyesületünk önkormányzati képviselője 2020 óta kezdeményezi és sürgeti a biztonságos gyalogátkelőhelyek kialakítását mind a belterületi, mind a külterületi szakaszokon. Tavaly közvetítettük a Trafficminds cég ajánlatát, mely alapján kihelyezésre kerültek a Bánya utcában a forgalomcsillapító párnák, illetve a Rózsa utcai lakosok összefogásából itt is elhelyezésre kerültek ezek az eszközök.  

Fontosnak tartjuk, hogy beszélni kezdjünk településünk közlekedési kultúrájáról, a társadalmi felelősség hosszú távú kihatásairól is.  
Nagykovácsiban szinte mindenki autózik, azaz a mindennapi közlekedéséhez szinte minden családnak autóra van szüksége. Így a legtöbb gyermek a közösségi közlekedéssel csak iskolás korában ismerkedik meg. Az autóval közlekedés gyakorlata azonban már a kezdetektől ott van minden családban, így ennek mintái kicsi kortól beépülnek a tudatba: 
jellemzően milyen sebességgel haladunk, 
hogyan fékezünk, 
mennyire vagyunk előzékenyek vagy éppen erőszakosak, 
hogyan viselkedünk egy-egy közlekedési konfliktusban, 
hogyan szállunk ki-be az autóból stb. 
Ott ül az autóban a gyerek, látja, érzékeli a vezetési stílust, a megoldásokat... és minden bizonnyal ez jól bevésődik.

Következő fázis, amikor már nagyobb a gyermekünk, eljár bulizni és mivel kezdetekben nagyon féltjük, esténként megyünk érte Hűvösvölgybe, hogy meg ne fázzon, mert lekéste a buszt és csak egy óra múlva indul a következő... persze alig várjuk, hogy elérje a megfelelő kort és letegye a vezetői vizsgát. Akkor aztán viszi a kocsit. De hát mikor? Este, amikor a városba megy szórakozni, hiszen akkor jár ritkán a busz. Újabb aggodalom keletkezik: jól vezessen, ne túl vagányan, ne befolyásolják a vidám utitársak, az esetenként az autóban szóló hangos zene... És mivel még tapasztalatlan, nehogy bajba kerüljön: mások hibáját ki tudja kivédeni. Hiszen még biztosan keveset tud a defenzív vezetésről.

Szülői felelősségünk tehát határtalan. Ebben a kérdésben is kezdetektől indul és akkor is tart, amikor már nem mi ülünk a volánnál. Hiszen gyermekeink a legtöbbet tőlünk tanulják. Segítenünk kell akkor is, amikor látjuk vagy sejtjük a határtalan magabiztosságot, a vezetési stílusban megbúvó személyiség eluralkodását, a túlzott vagányságot… mert csak mi lehetünk mellettük a hatalmas teher alatt is, ha balesetet okoznak.

Nem feledkezhetünk meg gyalogos közlekedésünk kultúrájáról sem. Tekintettel arra, hogy a Kossuth Lajos utcán még mindig nincs elegendő helyen gyalogátkelőhely, lényegében az Antónia utcától az Amerikai Iskoláig mindenki ott futkos át az úton, ahol eszébe jut. Ezen a szakaszon semmi nem figyelmezteti/fékezi az autóst, (csak a postánál van egy bekötő utca, innentől mindenki kicsit gyorsabban is hajt). Bátorság és nagy körültekintés szükséges az átkeléshez a buszmegállóhoz jövet-menet, kisgyerekkel különösen. Gyalogosként arra is gondolni kell, hogy láthatóak, időben észrevehetőek legyünk az autós számára.  

Minden évben ősszel megrendezésre kerül a mobilitási hét a helyi oktatás-nevelési intézményekben. Ilyenkor jutalmat kap, aki gyalogosan vagy kerékpárral érkezik az iskolába, de minden bizonnyal az is igazi boldogság a gyerekeknek, hogy apával vagy anyával kézenfogva sétálhatnak reggelente. Foglalkozunk tehát a közlekedési kultúrával, de talán mégsem eleget, vagy talán más aspektusból. Egy valami biztosan látszik: ebben a témában egy fecske nem csinál nyarat. Mindannyiunknak törekednünk kell arra, hogy biztonságosan, körültekintően és előzékenyen haladjunk az utakon, és hogy erre tanítsuk a gyerekeinket is. Kicsiket és nagyokat egyaránt.

 

Együttműködő szervezetek

Támogató partnerünk - NATE - Nagykovácsi Természetvédők
Támogató partnerünk - CiNKe

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön legúljabb híreinkről és eseményeinkről.

Sikeresen feliratkozott!
Köszönjük!