A téma jelentős részben edukációs tevékenység! Fontos lenne, hogy mind a lakosság, mind az itt működő vállalkozások tisztában legyenek azzal, mik a kötelezettségeik.
Településünk arculatát, brandjét , sőt lehetőségeit is meghatározza ez a tény.
Ez nem csak azt jelenti, hogy minél többet teszünk a legnagyobb szennyező forrás, a szilárd tüzelés visszaszorítása érdekében, vagy igyekszünk minimalizálni a közlekedési terhelésből fakadó szennyeződést, hanem további nagy felelősséget is jelent ránk nézve.
Például, abban a tekintetben, hogy milyen turisztikai potenciál rejlik ebben a kijelentésben? Hogyan építhetjük fel a turizmus üzletágat, ami Nagykovácsi számára jövedelmet tud hozni? Mekkora mértékű az a turizmus, ami még nem rontja el otthonunk otthon érzetét?
A településüzemeltetést az önkormányzat saját szervezete által végzi, elsősorban a NATÜ látja el ezeket a feladatokat. Sok feladat hárul a lakosságra is, amelyben meglehetősen megoszlanak az elképzelések és megvalósítások:
A NATÜ feladata, hogy nyitott szemmel járjon, a jó gazda módjára figyelje, hol mit kell/lehet javítani.
Rengeteg úthiba, eltömődött vízelvezető, lerakott zöldhulladék van, amelyekkel senki nem csinál semmit. Ezeket folyamatosan jelezni kellene és érezniük kell a lakosoknak, hogy az önkormányzat együttműködő ebben a kérdésben. Mindemellett segíteni szükséges azt a folyamatot is, hogy szokjunk rá a környezetünk rendben tartására - nem csak telken belül- továbbá, hogy a gazdátlannak tűnő terület nem szemétlerakó.
Az erdőszéli helyeken rengeteg az állatkár, sokan hulladéklerakónak használják azokat a részeket. Tárgyalni szükséges a Pilisi Parkerdővel a vadveszély visszaszorításának megoldásairól.
A csapadékvíz fenntartható kezelése, az elvezetés megoldása, a meglévő árkok folyamatos karbantartása még sok helyen nem megoldott, nem kielégítő. Ennek megoldása és az utak állapota szorosan összefügg, egyik nem kezelhető a másik nélkül.
Ha szimpatikusnak találja elképzeléseinket, akkor kérjük, hogy ossza meg ismerőseivel!