Levél Kiszelné Mohos Katalin részére

Tisztelt Polgármester Asszony, kedves Kati!

A közelmúltban felgyülemlett bennem néhány kérdés és javaslat, melyeket szeretnék veled megosztani. 
Elsőként az október 14-i áramkimaradás problémája kapcsán szeretném javasolni, hogy a Hivatal kérjen be egy részletes írásos jelentést az Elmű-től a meghibásodás konkrét okáról, a hiba részletes, teljes települést érintő lefolyásáról és a szolgáltatás kimaradásból eredő, általuk feltételezett károkozásról. (Egészen furcsa, hogy míg reggel azt nyilatkozták, hogy az áramkimaradás térségi szintű, délutánra már egy kidőlő fa okozta 3 település áramkimaradását, mely a nagykovácsiban élő favédők korábbi akciója miatt jöhetett létre.) Egyúttal kérjünk tőlük egy megoldási tervet is arra vonatkozóan, hogy az ilyen esetek a jövőben ne forduljanak elő. Szükségesnek találom ezt azért is, mert meg van rá az esély, hogy több nagykovácsi lakosnak keletkezett anyagi kára, melynek biztosító felé való érvényesítéséhez szükség lehet egy ilyen felelősséget tisztázó dokumentumra. Úgy gondolom, nekünk a helyi polgárokat is védenünk kell. Nem feledkezhetünk meg a nyári áramkimaradás okáról sem, mely esetben tudomásom szerint a fő probléma az volt, hogy a korábban az ELMŰ által lefektetett és műszakilag átvett, beüzemelt kábel nem a kellő szabályos mélységben volt elhelyezve, így történhetett, hogy a járda építése során elvágták. Szerencsére nem történt komoly baleset, viszont egy fél nap erejéig nem volt áramunk. És akkor tegyük hozzá még azt a tényt is, hogy ezen vezeték helyreállítása hetekig tartott, s addig a felszínhez közel, abból kilógva fedetlenül volt. (Van róla fényképfelvételem is.)
Másrészt a fenti ügy, de korábbi más ügyek kapcsán is felmerül az önkormányzat kommunikációjának kérdése is. Van ez a Nagykovácsi fb oldal, ami érezhetően a legerősebb információs fórum a faluban. Szinte mindenki, aki az online térben él, oda néz föl, ha valami gond van. Mondhatni logikus, hogy Tinkó Szilvi ennek az adminja, hiszen ő a Készenléti Szolgálat tagja, jó kommunikációs képességekkel bír, nagy gonddal és türelemmel végzi ezt a feladatot. Mégis, ha komoly gond van, a felelősséget hárítja, hiszen ő nem a Hivatal. Szerintem ezt a kérdést rendbe kellene tenni valahogy, mert nagyon félreérthetők a felelősségi körök, Szilvi sok esetben méltatlan támadásokat kap, miközben az információ gyakorlatilag a Hivataltól érkezik. Látható mindemellett, hogy a lakosság igen erőteljesen igényli a megfelelő részletességgel és időben érkező tájékoztatást, ami sajnos sokszor nagyon megkésve vagy utólag érkezik. Ilyen a körforgalom kialakítása és építése részleteinek ügye. Talán szerencsésebb lett volna erről hamarabb és pontosabb információkat adni. Kicsit olyan volt ez most, hogy loholtunk a problémák után, nem túl bizalmat és szakértelmet keltően.

Szeretnék érdeklődni továbbá arról, hogy mi az újjáalakult Operatív Törzs terve a vírus második szakaszára? Tervezik-e az üzletek ellenőrzését az egészségügyi védelmi szabályok betartásának vonatkozásában a hidegebb idő, ezáltal a bezártság fokozódása figyelembe vétele miatt? Újraindítjuk-e az idősek és veszélyeztetettek segítését az önkéntesekkel? Szerintem erre szükség lenne. Feltártuk-e hogy milyen anyagi segítségekre van szükség? Hányan fordultak az önkormányzathoz segítségért munkahelyük tartós elvesztése vagy más nehézségek miatt?

Érdeklődöm továbbá, hogy történt-e előrelépés a tervezett polgármesteri hivatali ingatlanbővítés  ügyében? Tavasszal szó volt arról, hogy tárgyalunk az eladóvá váló szomszédos fő utcai épület megvásárlásáról, így annak ingatlanja kiemelt fejlesztési területté minősítéséről. Van-e esélyünk az ingatlan megszerzésére? 

Érdeklődöm még a Fő utcai és Erdő utcai csapadékvízelvezető rendszer megújítása kapcsán kiírt közbeszerzés megvalósulásáról illetve a többi folyó pályázati ügy bonyolításáról. Rendkívül aggasztóan repül az idő, mellyel együtt szállnak el az árak is,egyre nehezebb helyzetbe kerülhetünk, elnyert pályázati összegeink értéke csökken, nem lesz elegendő az elvégzendő támogást nyert feladatokra. A műszaki osztály láthatóan leterhelt, alig győzi feladatait. Javaslom egy intenzívebben működő, projektorientált munkacsoport felállítását ezekre a feladatokra.

Közeledik a tél, hogy állunk a hóeltakarításra való felkészüléssel? Találtunk e megnyugtató megoldást az idei időszakra, vagy idén is a NATÜ kapja ezt a feladatot és reménykedünk az enyhe télben?

Nagykovácsi, 2020 október 18.  

Megtisztelő válaszaidat várom, üdvözlettel, Kósa Emő, képviselő


 

Kedves Emő!

A leveledben feltett kérdések egy részére adandó válasz szinte naponta változik, próbáltam ezeket újra és újra aktualizálni, de olyan tempóban történnek a változtatások, hogy amit ma kiküldök, holnap már nem biztos, hogy érvényben lesz. A hivatalban törekszünk arra, hogy a képviselők minden őket érintő információt megkapjanak és a lakosságot is naprakész információkkal látjuk el a holnapon és a két hivatalos fb oldalon (önkormányzati és polgármesteri) keresztül. Érdemes ezeket az oldalakat figyelemmel kísérni, illetve feliratkozni az önkormányzat hírlevelére is.
A kérdéseidre a konkrét válaszokat kék színnel írtam be a leveledbe.

Nagykovácsi, 2020. november 9.  
Üdvözlettel,

Kiszelné Mohos Katalin
polgármester
 

Tisztelt Polgármester Asszony, kedves Kati!

A közelmúltban felgyülemlett bennem néhány kérdés és javaslat, melyeket szeretnék veled megosztani.
Elsőként az október 14-i áramkimaradás problémája kapcsán szeretném javasolni, hogy a Hivatal kérjen be egy részletes írásos jelentést az Elmű-től a meghibásodás konkrét okáról, a hiba részletes, teljes települést érintő lefolyásáról és a szolgáltatás kimaradásból eredő, általuk feltételezett károkozásról. (Egészen furcsa, hogy míg reggel azt nyilatkozták, hogy az áramkimaradás térségi szintű, délutánra már egy kidőlő fa okozta 3 település áramkimaradását, mely a nagykovácsiban élő favédők korábbi akciója miatt jöhetett létre.) Egyúttal kérjünk tőlük egy megoldási tervet is arra vonatkozóan, hogy az ilyen esetek a jövőben ne forduljanak elő. Szükségesnek találom ezt azért is, mert meg van rá az esély, hogy több nagykovácsi lakosnak keletkezett anyagi kára, melynek biztosító felé való érvényesítéséhez szükség lehet egy ilyen felelősséget tisztázó dokumentumra. Úgy gondolom, nekünk a helyi polgárokat is védenünk kell. Nem feledkezhetünk meg a nyári áramkimaradás okáról sem, mely esetben tudomásom szerint a fő probléma az volt, hogy a korábban az ELMŰ által lefektetett és műszakilag átvett, beüzemelt kábel nem a kellő szabályos mélységben volt elhelyezve, így történhetett, hogy a járda építése során elvágták. Szerencsére nem történt komoly baleset, viszont egy fél nap erejéig nem volt áramunk. És akkor tegyük hozzá még azt a tényt is, hogy ezen vezeték helyreállítása hetekig tartott, s addig a felszínhez közel, abból kilógva fedetlenül volt. (Van róla fényképfelvételem is.)

A több települést is érintő áramkimaradásokról, valamint a megoldási javaslatokról az önkormányzat honlapján olvashatsz részletesen: https://nagykovacsi.hu/hirek/sorozatos-aramkimaradasok-telepulesunkon-okok-teendok-fejlesztesi-tervek Ugyanez a tájékoztatás a Tájolóban nyomtatott formában is megjelent az internetet nem használó lakosok számára. Hasonló kérdéseket a lakosságtól is kaptam, az alábbiakban olvashatod ezzel kapcsolatos válaszomat.
„A sorozatos áramkimaradások valóban sok kényelmetlenséget okoznak mindannyiunknak. Természetesen az áramkimaradások alkalmával az önkormányzat nem marad tétlen. Minden esetben felvesszük a kapcsolatot a szolgáltatóval, hogy a részletekről mielőbb tájékoztatni tudjuk a lakosságot. Azonban a hiba oka nem minden esetben derül ki azonnal, ahogyan a legutóbbi esetben is végig  kellett járnia a szolgáltatónak a vezeték vonalát, hogy kiderítse a hiba okát és pontos helyét.
Mivel Nagykovácsi a Budai hegység közepén fekszik és minden irányból erdők veszik körül. A település ellátását biztosító ún. középfeszültségű elektromos hálózatoknak is ezen védett erdőkön keresztül kell eljutnia Nagykovácsiba. Tavasszal, a helyi erdészettel együttműködve az ELMŰ megtisztította az erdőben lévő nyiladékokat, a hálózat üzembiztonságát veszélyeztető fákat visszavágta, a vezeték közvetlen közelében lévő növendékeket kivágta. A szolgáltató szerint ezekkel a munkálatokkal a következő 2-3 évre jelentősen javította az erdőben haladó hálózat üzembiztonságát. Sajnos a biztonsági övezeten kívülről a hálózatra dőlő fák és a besodródó faágak okozta üzemzavarok nem szüntethetők meg teljes mértékben. Október 14-én is a biztonsági övezeten kívülről okozott üzemzavart egy fa.
Emellett több esetben községünk belterületén fordul elő vezetékszakadás vagy egyéb fennakadás, amit a nem megfelelően ültetett és kezelt fák okoznak. A kertek és utcafrontok gondozásakor sajnos kevesen gondolnak arra, hogy megmetsszék azoknak a fáknak az ágait, szükség szerint kivágják azokat a fákat, amelyek az ingatlanukat érintő villamos vezetékek közelében vannak. A túl magasra nőtt, a vezetéket veszélyes távolságban megközelítő fák, ágak nemcsak üzemzavart, áramkimaradást okozhatnak, amely a lakókörnyezetnek kellemetlenséget jelent, hanem élet- és balesetveszélyt is jelentenek. Sokan nem is gondolják, hogy az annyi bosszúságot okozó - akár csak néhány perces - áramkimaradásoknak talán éppen a tulajdonukban álló és a vezetéket megközelítő, elérő fa az okozója. A klímaváltozás miatt fellépő egyre gyakoribb viharok, szélsőséges időjárási tényezők és körülmények a faágakat letörve, fák kidőlését okozva akár többórás üzemzavart is előidézhetnek.
Az üzembiztonság javítása érdekében a jövőben az ELMŰ üzemviteli munkatársai az önkormányzattal együttműködve - az érintettek bevonásával - helyszíni bejárást tartanak, hogy beazonosításra kerüljenek a hálózat üzembiztonságát veszélyeztető fák, és az azokon szükséges beavatkozások.
További megoldást sürgető kérdéseimre a szolgáltató az alábbi üzembiztonságot növelő beruházások végrehajtásának terveiről tájékoztatott:

  • egyrészt a Nagykovácsit is ellátó Solymári alállomás közvetlen közelében található,
  • másrészt a Nagykovácsit és Remeteszőlőst közvetlenül ellátó, az Antónia-árkon keresztülhaladó középfeszültségű szabadvezetékes hálózatot építik át kábeles hálózatra.

Ezen beavatkozások jelenleg kiviteliterv készítés fázisában vannak, sikeres engedélyeztetésük függvényében jövő év végén vagy 2022-ben elkezdődhet a  megvalósításuk is. A földkábel elhelyezése következtében önmagában nő a hálózat üzembiztonsága, hisz a kábeles hálózat nincs kitéve a környezeti hatásoknak (villámcsapás és fa rádőlés), és a biztonságos üzemeltetéséhez szükséges nyiladék is jóval keskenyebb, mint a jelenlegi szabadvezetékes hálózatok esetén. Ezzel a beavatkozással mind az üzembiztonság, mind a környezet látványa sokat fog javulni valamennyi érintett település számára (Nagykovácsi, Pilisszentiván, Solymár, Remeteszőlős). Természetesen a majdani engedélyeztetési folyamat során az önkormányzat mindenben támogatni fogja az üzembiztonságot növelő munkálatokat.
Ezeken az intézkedéseken túlmenően természetesen minden Nagykovácsi lakosnak is figyelnie kell a vezetékeket veszélyeztető faágak, növényzet rendben tartására. Ezzel járulhatunk hozzá mi is községünk biztonságosabb áramellátásához.
Amennyiben az elmúlt időszak áramkimaradásai miatt bárkinél meghibásodás lépett fel háztartási gépekben, úgy kárigényt a biztosító felé lehet bejelenteni. A biztosítók vagy közvetlenül a ELMŰ-től, vagy a fogyasztótól kérik az igazolást az áramkimaradás tényéről. Ezt az igazolást az alábbi elérhetőségeken lehet kérni a szolgáltatótól: elmu@elmu.hu vagy ELMŰ Hálózati Kft. 1116 Budapest, Mezőkövesd utca 5-7.
A beérkező kárigényeket egyesével bírálják el, és a kérelmezőket levélben értesítik.
Terveink szerint közös munkánk eredményeként már rövid távon is javulást érhetünk el.”
A nyári áramkimaradás kapcsán nem tudom honnan származnak az információid, de a műszaki osztály kollégái kérdés esetén szívesen adnak tájékoztatást minden képviselőnek. Az adott helyzetben a valóság ez volt: az ELMŰ alvállalkozója, az Észak-Budai Zrt. által korábban lefektetett kábel valóban kb. 15 cm-rel magasabban volt a szabványos fektetési mélységnél, így a LINUM építkezéséhez kapcsolódó járdaépítés kitűzésénél egy betonacél karó megsértette a vezeték burkolatát. A hibát a kivitelező és a Műszaki Osztály azonnal jelezte az ELMŰ felé, akik gyorsan ki is javították, a területet körbekerítették. A Műszaki Osztály kérte ezenkívül az ELMŰ-t, illetve az Észak-Budai Zrt.-t, hogy süllyesszék le a vezetéket. A munkát az Észak-Budai Zrt. rövid időn belül kivitelezte.

 

Másrészt a fenti ügy, de korábbi más ügyek kapcsán is felmerül az önkormányzat kommunikációjának kérdése is. Van ez a Nagykovácsi fb oldal, ami érezhetően a legerősebb információs fórum a faluban. Szinte mindenki, aki az online térben él, oda néz föl, ha valami gond van. Mondhatni logikus, hogy Tinkó Szilvi ennek az adminja, hiszen ő a Készenléti Szolgálat tagja, jó kommunikációs képességekkel bír, nagy gonddal és türelemmel végzi ezt a feladatot. Mégis, ha komoly gond van, a felelősséget hárítja, hiszen ő nem a Hivatal. Szerintem ezt a kérdést rendbe kellene tenni valahogy, mert nagyon félreérthetők a felelősségi körök, Szilvi sok esetben méltatlan támadásokat kap, miközben az információ gyakorlatilag a Hivataltól érkezik.

Tájékoztatlak, hogy a „Nagykovácsi” nevű fb oldalhoz (és más egyéb Nagykovácsi elnevezésű fb oldalakhoz) az önkormányzatnak semmi köze nincs, ahogyan az adminjának megválasztásában sem működtünk közre. Ebből egyenesen következik, hogy az ott leírtakért felelősséget vállalni nem tudunk és nem is áll szándékunkban. Információkkal se látjuk el külön más oldalak adminját, akik a híreket nagy valószínűséggel az önkormányzat fb oldaláról merítik.
Fontos lenne, hogy Nagykovácsi lakossága az önkormányzat oldalairól informálódjon, tehát a Facebook-on a „Nagykovácsi Önkormányzata” és a „Kiszelné Mohos Katalin polgármester” oldalakról, a nagykovacsi.hu weboldalról, valamint az önkormányzat által heti rendszerességgel kiküldésre kerülő hírlevelekből. Képviselőtársaim felelőssége is, hogy az érdeklődő lakosságot a megfelelő információszerző helyekre irányítsák.

 

Látható mindemellett, hogy a lakosság igen erőteljesen igényli a megfelelő részletességgel és időben érkező tájékoztatást, ami sajnos sokszor nagyon megkésve vagy utólag érkezik. Ilyen a körforgalom kialakítása és építése részleteinek ügye. Talán szerencsésebb lett volna erről hamarabb és pontosabb információkat adni. Kicsit olyan volt ez most, hogy loholtunk a problémák után, nem túl bizalmat és szakértelmet keltően.

Hivatalos információt azokról a hírekről tudunk adni, amikről  mi is tájékoztatást kapunk. Néha, amikor külső vállalkozótól függ egy-egy kivitelezés, előfordul, hogy nem kellő időben értesülünk változásokról. A lényeg, hogy a körforgalom megvalósult, a  járdák megépültek, jóval biztonságosabbá téve a Bánya utca –  Szeles utca – Kaszáló utcai kereszteződést. Hamarosan a gyalogátkelőhelyek is felfestésre kerülnek minden arra járó nagy örömére.

 

Szeretnék érdeklődni továbbá arról, hogy mi az újjáalakult Operatív Törzs terve a vírus második szakaszára? Tervezik-e az üzletek ellenőrzését az egészségügyi védelmi szabályok betartásának vonatkozásában a hidegebb idő, ezáltal a bezártság fokozódása figyelembe vétele miatt? Újraindítjuk-e az idősek és veszélyeztetettek segítését az önkéntesekkel? Szerintem erre szükség lenne. Feltártuk-e hogy milyen anyagi segítségekre van szükség? Hányan fordultak az önkormányzathoz segítségért munkahelyük tartós elvesztése vagy más nehézségek miatt?

A helyi Operatív Törzsnek a védelmi intézkedések – Pl.: üzletekben maszkviselés- ellenőrzésére vonatkozóan nincsen hatásköre, erre vonatkozó szabályokat nem hozhat, ellenőrzéseket nem rendelhet el.
Szeptember 21-től a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 431/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet alapján kötelező a megfelelő maszkviselés már nem csak a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben, hanem a bevásárlóközpontok, mozik, színházak, múzeumok, könyvtárak közönség által látogatott területén, valamint egészségügyi és szociális intézményekben, közszolgálati és postai ügyfélszolgálatokon is. A maszkviselési kötelezettséggel kapcsolatos szabályokat az üzletek esetében a kereskedelmi hatóság, minden más helyen a kormányhivatal, a rendőrség pedig bármely helyszínen ellenőrizheti. A kereskedelmi hatóság az ellenőrzés során vagy a rendőrség értesítése alapján több fokozatban szankciót szabhat ki az üzletre is.
2020. október 23. napjától hatályos 464/2020. (X.22.) Korm. rendelet módosította és szigorította a 431/2020. (IX. 18.) Korm. rendeletben foglaltakat.  Ezentúl a sportrendezvények helyszínén, valamint a szabadtéren megtartott gyűléseken, rendezvényeken is kötelező a maszkviselés oly módon, hogy az az orrot és szájat folyamatosan elfedje.
Az a személy, aki az üzemeltető, vagy a szervező felszólítására sem viseli a maszkot, azt a látogatásból ki kell zárni, és gondoskodni kell arról, hogy e személy a helyiséget, illetve a területet elhagyja.
Amennyiben a kereskedelmi hatóság ellenőrzésekor vagy a rendőrség értesítése alapján értesül a maszkviselési kötelezettség megszegéséről első alkalommal figyelmeztetéssel él, második alkalommal 100.000 Ft-tól 1 millió Ft-ig terjedő bírságot szab ki, harmadik alkalommal az üzletet, illetve a helyiséget legalább 3 napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja. A szankció azonos napon több egymást követő ellenőrzés alkalmával is kiszabható.
A fenti szabályok november 1. napjától tovább szigorodtak a 468/2020. (X.29.) Korm. rendelet értelmében.
2020. november 9-én a miniszterelnöki bejelentés szerint a veszélyhelyzet kihirdetését követően további szigorítások várhatók november 11. napjától (kijárási korlátozások, üzletek nyitvatartási ideje, éttermek bezárása csak kiszállítás, rendezvényekre vonatkozó tilalmak stb.) A járványhelyzet alakulásával folyamatos intézkedések várhatók, melyeket napról napa figyelemmel kísérünk és teljesítjük az abban foglaltakat.
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata a vírushelyzettől függetlenül erős szociális védőhálót hozott létre a nehéz élethelyzetbe kerülők számára. Minden rászoruló segítséget kap olyan formában, amit az élethelyzete szükségessé tesz. A szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátás szabályozásáról szóló 7/2016. (IV.4.) önkormányzati rendelet alapján rendkívüli települési támogatás nyújtható (5.000 -150.000 Ft) a rendkívüli élethelyzetben lévő személyeknek, családoknak. Hivatalunkhoz segítségért jellemzően nem a vírushelyzet miatti munkahely elvesztés miatt fordultak a segélyezettek. Mindössze 1 megkeresés érkezett munkahely elvesztése miatt. A legtöbb támogatott jelenleg egyedülálló nyugdíjas, vagy alacsony iskolázottságú szülő. A vírushelyzet első hullámának időszakában a települési honlapon, a Tájoló újságban és az önkormányzati facebook felületen is tájékoztattuk a lakosságot azon teendőkről, amiket a munkahely elvesztése esetében kell tenni, illetve arról, hogy milyen támogatási formákat vehetnek igénybe. Nagykovácsiban jellemzően nem munkanélküliség, hanem munkaerőhiány mutatkozik, főleg a fizikai munka területén (Pl.: NATÜ folyamatosan hirdeti az álláshelyeket), valamint az óvónőhiány a jellemző.
Egyelőre önkéntesek bevonására nem volt szükség, munkatársaink el tudják látni a rászoruló lakosoktól felmerülő igényeket.

 

Érdeklődöm továbbá, hogy történt-e előrelépés a tervezett polgármesteri hivatali ingatlanbővítés  ügyében? Tavasszal szó volt arról, hogy tárgyalunk az eladóvá váló szomszédos fő utcai épület megvásárlásáról, így annak ingatlanja kiemelt fejlesztési területté minősítéséről. Van-e esélyünk az ingatlan megszerzésére?

A szomszédos ingatlan tulajdonosával a tárgyalás megkezdődött, egyelőre a lehetőségeinket meghaladó vételárat szeretne kapni az ingatlanért. A holnapi napon személyes megbeszélés során igyekszem az önkormányzatot előnyös helyzetbe hozni. Az elővásárlási jog bejegyeztetésére a HÉSz aktuális módosítását követően lesz lehetőségünk.

 

Érdeklődöm még a Fő utcai és Erdő utcai csapadékvízelvezető rendszer megújítása kapcsán kiírt közbeszerzés megvalósulásáról illetve a többi folyó pályázati ügy bonyolításáról. Rendkívül aggasztóan repül az idő, mellyel együtt szállnak el az árak is,egyre nehezebb helyzetbe kerülhetünk, elnyert pályázati összegeink értéke csökken, nem lesz elegendő az elvégzendő támogást nyert feladatokra. A műszaki osztály láthatóan leterhelt, alig győzi feladatait. Javaslom egy intenzívebben működő, projektorientált munkacsoport felállítását ezekre a feladatokra.

A Kossuth Lajos utcai és Erdő utcai zárt csapadékvíz elvezető rendszer tervein a tervező az utolsó módosításokat végzi, ezen a héten ér a végére. Ezután írható ki a közbeszerzés, remélhetőleg még ebben a hónapban. A két eredménytelennek nyilvánított közbeszerzési pályázat (bölcsőde, kerékpárút) esetén beadtuk pótigényünket, várjuk a döntéshozó pozitív válaszát. A késedelemért egyik esetben sem hibáztatható a műszaki osztály.

 

Közeledik a tél, hogy állunk a hóeltakarításra való felkészüléssel? Találtunk e megnyugtató megoldást az idei időszakra, vagy idén is a NATÜ kapja ezt a feladatot és reménykedünk az enyhe télben?

A hókotrásra és síkosságmentesítésre kiírt közbeszerzési pályázatot kiírtuk, az ajánlatok elbírálására a következő képviselő-testületi ülésen került volna sor, de az új jogrend szerint saját hatáskörben kell döntést hoznom ebben a kérdésben is. Természetesen a döntés meghozatala előtt képviselőtársaimat tájékoztatni fogom a lehetőségekről és kikérem véleményüket.


 

Tisztelt Polgármester Asszony, kedves Kati!

Köszönöm részletes  válaszaidat. 
Igyekezni fogok, hogy a közeljövőben ne terheljelek sok kérdéssel, nehéz időszak következik ismét. Igen, valamennyire követem a közösségi oldalakon lévő káoszt, és jómagam is többször megosztom az önkormányzati oldalon megjelenő híreket, épp abból a célból amit említettél. Kérdéseket azért teszek fel, mert sokan keresnek meg engem is konkrét kérdésekkel, problémákkal, melyekre igyekszem megfelelő információk birtokában, nem felszínesen válaszolni. Sajnos az emberek általában türelmetlenek és nem túl jóindulatúak. Amit nem nekik kell megoldani, arról általában azt gondolják, hogy nagyon egyszerű.. 
Mindemellett továbbra is felajánlom segítségemet az önkormányzati munkában, amennyiben szükséged van rá.
Nagykovácsi, 2020 november 9.

Üdvözlettel, Kósa Emő, képviselő
 

Együttműködő szervezetek

Támogató partnerünk - NATE - Nagykovácsi Természetvédők