Bányászati múltunk
Audioguide: Kattintson ide
Az első kutatásokat 1851-ben Miesbach Alajos pesti téglagyáros végezte Nagykovácsiban ahol a Mészáros-árokban megtalált szénkibúvásra egy tárót telepített, melyből 1-2.000 tonna szenet termeltek ki. 1853-ban a táró közelében, a temető felett aknát mélyíttetett, azonban az ott talált szén rossz minősége miatt a bányát felhagyták.
Az 1859 óta végzett kutatások alapján Eder Ferenc Mátyás pesti kereskedő 1863-ban a felhagyott Miesbach-akna közelében megnyitotta az Antal-aknát, mely 1867-ig üzemelt. A „Hazánk s a külföld” című folyóirat 1867. augusztus 29-i száma részletesen ír erről a bányáról, sőt, arról egy rajzot is közöltek és látogatásra javasolták. A folyóirat megjelenésekor már a bánya víz alatt állt, a tulajdonos elhunyt, a vállalkozás csődbe jutott. Az aknát 1869-ben Nagy I. M. és társa vette át, 1875-ig évente mintegy 1.100 tonna szenet termeltek ki, majd 1876-ban a bányát bezárták. Hantken Miksa, a bánya műszaki vezetője 1878-ban a Nagykovácsi eocén széntelepeket tetemes vastagságúaknak minősíti, azonban a telepek zavartsága miatt a kitermelést túlságosan költségesnek tartja.
1881-ben a Nagykovácsi bányászatot Zwierzina Ede morvai vállalkozó vette át, ahol egy függőleges aknát és egy lejtős aknát alakított ki. A bányaüzemnek saját erőmű telepe volt, működése alatt kb. 180.000 tonna szenet termeltek ki, a szenet szekér fuvarral szállították Pestre. A bányában 85 férfi és 12 gyermek dolgozott, 1887-ben egy, 1891-ben két halálos baleset történt az egyik főteomlás miatt következett be, a másik aknába zuhanás következtében történt. 1897-ben két vájár szenvedett halálos balesetet, de csak egy személy ismert. 1900. április 24-én Ostravában elhatározták a Nagykovácsi bánya felhagyását, ami 1901-ben meg is történt.
1921-ben a régi Eder bánya közelében nyitották meg a Tisza lejtős aknát a Nagykovácsi Erdőgondnokság szervezeti keretei között. 1924-ig a bányaüzemben 6.322 tonna szenet termeltek.
1941-ben Husz Jenő bányamérnök vágathajtásos kutatásokat végzett a Tisza Lejtős aknától keletre, azonban a terület művelésre alkalmatlannak bizonyult, azt 1942-ben felhagyták.
1943-ban megalakult Nagykovácsi Kőszénbánya Rt. Zorg és Ajtay vezetésével, 1943-1945 között 9827 tonna szenet fejtettek az Antal lejtős aknából, de a munkálatok a háború miatt leálltak.
A bányák államosítása után az 1943-ban elkészített terveket átdolgozva Ajtay Zoltán Endre két tervet terjesztett fel a Nagykovácsi szénvagyon kitermelésére. Az egyik változat az Antal lejtős akna közelébe függőakna építését tartalmazta oly módon, hogy a kitermelt szenet kötélpályán szállítják a Solymár-telepi ipari vasútállomásra (az akkor a szentiváni István-aknát szolgálta ki), a második változat szerint a Nagykovácsi medencét egy altáróval kapcsolják össze a pilisszentiváni szénmedencébe.
A hatóságok a második változatot hagyták jóvá, az engedélyek szerint a Zsíros-hegy szentiváni oldalán 1947. november 27-én megkezdték a Jóreménység altáró kihajtását, valamint a Nagykovácsi oldalon az Antal lejtős akna további mélyítését. A két munkahely 1948. augusztus 13-án lyukasztott, és szeptemberben megindult a szállítás egyenáramú felsővezetékes mozdonyokkal a Solymár-telepi osztályozóra.
A Nagykovácsi 1. bányatelek a temetőig, a 2. bányatelek Telki határáig húzódott, a temető és a község nyugati része meddő zóna volt.
1952-ben 107 méter mély függőakna épült a Nagykovácsi dolgozók leszállása céljából, de annak üzembe helyezésére nem került sor a kielégítő szénvagyon hiánya miatt, a dolgozók beszállását végül a II. sz. lejtős aknán biztosították, ahol egy fürdő is épült a dolgozók részére.
A bányaüzem földalatti vágatainak iszapolásához a homokot a pilisszentiváni homokbányából szállították 4 kötél pályaszakaszon, a vizet pedig 150 mm átmérőjű csővezetéken a pilisszentiváni Slötyi bányatóból biztosították.
1954. június 25-én egy irányvágat öreg műveletek közötti kihajtása során vízbetörés következett be, a mintegy 50-70 ezer köbméter víz 6 emberáldozatot követelt.
A pilisi szénmedence széntermelésének harmadát a Nagykovácsi szénmedence adta, az utolsó termelési nap 1969. december 31-én volt, a bányatérségek végleges bezárása 1970. március 31-én fejeződött be.
Nagykovácsi bányászmúltját ma már csak az 1973. évi bányásznapon felavatott Kötélpálya emlékmű, és az 2019. szeptember 8-án felavatott emlékmű őrzi. A homokszállító kötélpálya III-VI tartóoszlopa a Zsíros-hegy gerincén Tóth Sándor Nagykovácsi bányamérnök áldozatos munkájának eredménye, míg a Kolozsvár és a Száva utca sarkán álló bányász emlékmű a Nagykovácsi bányász áldozatok emlékét őrzi a község jóvoltából.
