Kérjük, hogy adományával támogassa működésünket! - Tovább a támogatáshoz »
2008 óta figyelem a település változását, a CiNkE alapító tagjaként sokat tettem azért, hogy a lakosságot képviselve civil kontrollt gyakoroljunk. Nagykovácsi mára már mintatelepülés lehetne. Ehelyett egyre komolyabb kihívásokkal küzd.
Fontosnak tartom az átlátható önkormányzati működés megvalósítását. Úgy látom, hogy az itt élő szakemberek, civil szervezetek szívesen vennének részt a közügyek átgondolásában. Szükségesnek látom részvételi platformok kialakítását, ahol mi lakosok megvitathatjuk a település ügyeit, együttműködve alakíthatjuk ki terveinket.
A jelenlegi önkormányzásban nem csak az építkezéseknél érhető tetten a kettős mérce. Sokszor elég lenne a szabályok betartása is, de vannak területek, ahol szigorúbb szabályozásra van szükség ahhoz, hogy Nagykovácsi élhető település legyen. Kecskehát megnyugtató rendezése is feladatunk lesz. Ez ügyben egyesületünk már számos javaslatot tett, mindenki számára hasznos lenne ezeket alapul véve megoldani ezt az égető problémát.
Célom, hogy a Nagykovácsiban működő szervezeteket, vállalkozásokat támogassuk pályázati lehetőségek elérésével, biztosítsunk ingyenes kommunikációs felületeket, gondolkodjuk együtt megoldásokban, innovációban. Bízom abban, hogy 2024 az az év, amikor ez a munka önkormányzati szinten elkezdődhet.
Ha szimpatikusnak találja elképzeléseinket, akkor kérjük, hogy ossza meg ismerőseivel!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön legúljabb híreinkről és eseményeinkről.